kedd, augusztus 27, 2013

Ovis zsák

Szeptember és egyben augusztus vége igen sűrű hónap a (kis)gyermekes szülőknek. Sok kiadás, tervezgetés, ügyintézés, beszerzés, miegymás. Segíthetünk a kiadások csökkentésén azzal, ha amit tudunk, magunk varrunk meg. Nagyon kezdők is próbálkozzanak nyugodtan: én is elég botkezű varró vagyok, kezdő is, de pár ovis holmit így is el tudtam készíteni -ha nem is gyári szépségűre, de használhatóak lettek és ez a lényeg :) Varrtam ovis zsákot pár zsebbel, ágyneműhuzatot, lepedőt vastagítottam pléddel, mert fázós a gyermekem, az ovis tornazsák sem volt nehéz varrásilag. Vettünk egy adag szép -a gyermek által kiválasztott- anyagot a méteráruboltban és abból kijött a holmik nagy része.

Ovis zsák
forrás

Kérdés persze, milyen a jó ovis zsák?
Természetesen mindenkinek olyan, amilyenre épp szüksége van.
Ez így túl egyszerű és nem válasz a kérdésre, ezért leírom, miket lehet érdemes figyelembe venni varrás avagy vásárlás előtt.

  1. Először is kérdés, hogy szabad kezet kap-e a szülő? 
    • Van, ahol előírt egyenzsák van és nincs beleszólás. Máshol megadják, hogy akasztós vagy vállfás zsák lehet-e. De van, ahol bármilyen lehet, csak beférjen a kijelölt helyre. Ekkor kell jobban átgondolnunk, nekünk és a gyereknek melyik válik majd be jobban, de nem bűn évközben cserélni, ha rájövünk, másmilyen kellene.
  2. Másik fontos szempont, hogy mennyi és milyen holmikat kell benne tárolnunk? 
    • Ezt az óvónénik mondják meg és a gyermek benti (váltó)ruha készletét részben a zsákban, részben a polcokon fogják tárolni. Nálunk a zsákban a pótholmik (zokni, póló, bugyi, nadrág) vannak főleg és az esőfelszerelés (esőkabát, gumicsizma), esetleg még a pulcsi (de ez is csak addig, amíg melegebb az idő, amikor már őszies lesz, akkor ez is a polcra kerül). Nem kerül bele tehát sokminden, így nem volt szempont túl sokzsebes verziót készítenem. 
    • A fenti verzióhoz ezért számunkra elég volt egy olyan zsák, aminek egy fő és két kisebb zsebe van. 
  3. Harmadik szempont, hogy amikor sok mindent viszünk majd haza a zsákból, illetve a szákkal együtt, no meg mikor a zsákot is visszük haza mosásra, akkor melyik verzió kényelmesebb számunkra: vállfás megoldást nehezebb kézben vinni, biztosan kell hozzá még egy plusz zacskó vagy táska, de persze ha csak a kocsiig kell vinni és otthon is kényelmes a kocsitól a házig/lakásig vinni, akkor ez sem jelent gondot. Ha sétálva visszük haza, akkor egy füles megoldású zsák könnyebben kezelhető lehet (bár mikor ilyenünk volt kiestek útközben a kis zsebekből az apró ruhák -erre érdemes figyelni!)
Eddig két gyermekem volt ovis, varrtam is zsákot, cseréltünk is évközben (másikat varrtam), no meg volt előírt zsákunk is (egyenzsák): volt vállfás és füles verziónk is. Számomra és amint mondta, a gyermeknek is a vállfás a kezelhetőbb -ebből könnyebb kivennie a ruhákat, mivel a vállfa maga tartást ad a zsáknak, nehezebben "vesznek" el benne a kisebb ruhadarabok. Hazavitelkor mindkét típusnál egy nagy zacskóba került a zsák és így vittük haza. 
Egyik zsák, amit varrtam túl sok zsebbel rendelkezett (elől-hátul) és ez a használat praktikumának kárára ment, ezért cseréltük le évközben egy kevesebb zsebbel rendelkezőre.

Anyagát tekintve volt nejlonos tapintású "pamut" zsákunk és sima pamut is. Tapintásra persze az utóbbi jobb, de alapvetően mindegy szerintem, milyen a zsák.

Az ovis jelet pedig egyszerűen rá is írhatjuk filccel -mosás ellen jó a textilfilc, de úgyis mi fogjuk mosni és azért nem olyan sűrűn, mint egy pólót, így az sem gond, ha mosáskor lejön és újra kell rajzolnunk, nem?
Kaphatók ragasztható/varrható ovisjelek is -ilyet egyszer mi is vettünk, de a zsákra szerintem felesleges külön venni. Viszont vasalható jelet otthon sk is lehet készíteni.
Jel elhelyezésekor (rajzolásakor) érdemes arra figyelni, hogy az óvónéni is jól lássa. Egyik gyermekemnél a jelet lentre raktam, hogy ő lássa (alacsony volt eleve), de így az óvónéninek eleinte gondot jelentett megtalálnia és így felismernie, hogy kié a zsák. (Persze miután szólt, ezt könnyen orvosoltam és fentre is raktam jelet, bár így nem volt olyan szép az egész zsák)

És hogy hogyan is varrtam meg?
Hazavittem a vállfát (egyenvállfa volt), de egy erősebb gyerekvállfa is megteszi (vagy felnőttvállfa, a méret a kérdés, hogy befér-e az vois fakkba) és ezt rajzoltam körbe a méret miatt. 
A zsák zsákfazonú volt, nem raktam rá cipzárt, hogy könnyebben használhassa a gyerek -viszont ráhajtósan varrtam meg, így nem nyílt szét felakasztva sem.
Két zsebet varrtam rá a nyílás melletti két oldalra. 
Ez nem profi how-to, ahhoz nem értek, ezért gyűjtöttem Nektek leírásokat zsákra és egyébre, ami mostanság kellhet:




Print

2 megjegyzés:

  1. Nem tudtam, hogy ilyet használnak az oviban. Mondjuk még pár év, mire oviba megy a gyermekem. Viszont én is hasonló varró vagyok, hogy egyszerű dolgokat meg tudok varrni itthon, és hasonló zsebes tárolót magamnak is varrtam koleszba. Ez a vállfás megoldás sokkal jobb, mint az enyém anno: két madzaggal kötöztem fel.

    VálaszTörlés
  2. Ugyan ez csak egy ovi, mert mindkét lányom ugyanoda jár(t), de itt ez van, és ahol még régebben ovis látogatáson voltunk nyílt napon is ilyesmiket láttam. Persze boltban is lehet venni pókemberest, meg hellokittist meg mindenfélét, de jó érzés, ha az ember maga tud alkotni vmit a gyereknek :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...