vasárnap, március 17, 2013

Szent Patrik napja


Sokat gondolkoztam, hogy ezt az ünnepnapot is bevegyem-e a listára, de egyik nap e-mailen kaptam egy csomó remek gyerekjáték és foglalkoztató ötletet így végül is bekerült. Bevallom, eddig én sem nagyon hallottam erről az ünnepről, max annyit, hogy van ilyen is, de olyan jó ötleteket láttam a már említett e-mailben, amiket mindenképpen meg akartam csinálni a gyerekekkel mert remek fejlesztő játékoknak tartom. Szóval jöjjenek most a Szent Patrik naphoz kapcsolódó játékok és foglalkoztatók.



*Sorelválasztó forrása: Rosanna


Egy-egy adott ünnepnaphoz kapcsolódó bejegyzéseknél illetve játékoknál a lényeg, hogy valamiben az adott ünnep témájához kapcsolódjon. Nézzük tehát, miről is szól Szent Patrik napja.

Szent Patrik Írország védőszentje, ünnepét minden évben március 17-én tartják. Jópár hagyomány kapcsolódik ehhez a naphoz. Hagyományosan a háromlevelű lóhere a jelképe -mivel egyszer egy ilyen segítségével magyarázta el a Szentháromságot. Innen ered e növény viselésének szokása e napon. Sőt, ennek kapcsán szokás még csupa zöld ruhába öltözni. 

Színezők

Jelkép még a szivárvány, illetve egészen pontosan a lábánál található kincs. A legenda szerint aki megtalálja a szivárvány kezdetét -azaz lábát- az sokat érő kincsre bukkanhat ott -ezt sokszor egy üstben lévő aranytallérokkal ábrázolják. A kincset pedig a kis manó őrzi, akinek az is a dolga, hogy minél nehezebben találja meg azt bárki is, hiszen az a kincs az övé és így nem szívesen adja bárkinek is.

A szivárványt nem csak színes édességgel jeleníthetjük meg, de itt az idő elővenni a szivárványszínű festékeket, ceruzákat, tollakat, stb és szép színes képeket alkotni!


      Szent Patrik kódexbeli áldás

    Az Úr legyen előtted, 
        hogy a jó utat mutassa neked. 
    Az Úr legyen melletted, 
        hogy téged karjába zárjon és megvédjen. 
    Az Úr legyen mögötted, 
        hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől. 
    Az Úr legyen alattad, 
        hogy felfogjon, ha leesel. 
    Az Úr legyen tebenned, 
        hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy. 
    Az Úr legyen körülötted, 
        hogy megvédjen, ha mások rád rontanak 
    Az Úr legyen fölötted, 
        hogy megáldjon téged. 
    Így áldjon meg téged a jóságos Isten, 
        ma, holnap és minden időben. 
                                 Ámen.

    (IV. század) 
    Forrás: szepi.hu

fotó: Rydaa

Források:




Print

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...